Ez a korábbi hir elég pontosan sűríti magába az Orbán-kormányt: megy az óriási arcoskodás egyfolytában, de egy nyomorult áramszünettel nem tudnak mit kezdeni.
Egyébként persze helyes cél a munka nagyobb megbecsülése, legalább a magát betegre dolgozó középosztály szemszögéből. Magyarország gondjainak jó rósze vezethető vissza szerintem is a munka alacsony presztízsére Magyarországon; hogy az általános egyéni célkitűzés a legkisebb erőfeszítéssel megúszni a feladatokat, nem pedig jó minőségben elvégezni.
Mégis érzek valami perverziót abban, amikor a fidesz papagájozza tele az országot a munkaalapú gazdaság szlogenjével. Merthogy épp a fidesz vezetőgárdája az, aki a maga életében es környezetében a munkát láthatóan semmire se tartja.
Azokról az emberekről van ugye szó, akikről világosan kiderült, hogy a nyolc év ellenzéki lét alatt semmiféle olyan munkát nem végeztek, de még csak nem is végeztettek, ami a kormányzásra felkészítette volna őket. Nem gondoltak végig semmit, nem pepecseltek rendszerek megértésével es reformtervek kidolgozásával, nem alkottak gazdasági stratégiát, romastratégiát, semmilyen stratégiát. Meg csak szakértő csapatokat sem nagyon gyűjtöttek; a kormány egy éve alatt például napnál világosabban kiderült, hogy nem gondoskodtak legálabb egy használható pénzügyi/makro elemző csapat összeverbuválásárol sem. A baromkodás meg szijjártópéterezés elvitte az összes energiát.
Árulkodóak, és talán nem nagy gonoszság azt mondani, reprezentatívak Lázár János klasszikussá érett gondolatai, amelyek, ha belegondol az ember, nem mással mint éppen a munka fogalmával állítják szembe a mindenek fölé emelt siker fogalmát. Ez az ő valódi hitük.
Aztán a kormány egész működése – Orbán szándékaitól nyilván nem függetlenül – a munka, a szakmaiság, a szakértelem mély lenézését tükrözi. Minden egyes napok-hetek alatt átvert, százezrek-milliók életét befolyásoló döntés azt hirdeti: az elemzés mint olyan, az érdektelen, a háttérszámítások feleslegesek, a hatásvizsgálat időveszteség. A megalapozottság: porhintés, a körültekintő kidolgozás: szemfényvesztés. Minden „belső“, illetve a kormányzati szervekkel napi munkakapcsolatban álló ismerősömtől azt hallom, hogy a minisztériumok és a kormányzati intézmények totális káoszban vannak, részben mivel megbecsült szakembereket küldtek el fogalmatlan pártkatonák kedvéért.
A gyakorlatban: Matolcsy hetente jelenti be bombasztikus terveket es víziókat, közben láthatóan alapszinten sem képes kézben tartani a magyar pénzügyeket. Orbán havonta osztja a világmegváltó lázálmait, közben alig van olyan ország a közelben, akivel ne vesztünk volna össze. Mert ugye, jó viszonyt ápolni, kicsit figyelni a másikra, építeni a kapcsolatot: az munka.
Végül, ha jobban belegondolunk, akkor Orbán régi mániája, az akarat mitizálása is épp a munkát tagadja. Hiszen az erőszakos, türelmetlen átalakulások felsőbbséget hirdeti a szerves, építkező jellegű átalakulással szemben. Vegyük észre: a folyamatos arcoskodás, világmegváltás, háryjánoskodás éppen a munka hiányának elkendőzésére, annak pótlékául szolgálnak. Ahol tényleges munka folyik és tényleges eredmények vannak, ott ilyenekre nincs szükség. Hogy a nemzetkarakterologiába süllyedjek kicsit: a német, a japán csendben, hangyaszorgalommal teszi a dolgát; es ebből lesznek a valódi, időtálló eredmények. Orbán meg „akar“ es hatalmasak álmodik meg törtenélmi léptékekben elemez; ebből meg az lesz, amit látunk.
